Amikor a múlt halkan bekopog ajtódon, bekukucskál, majd halvány mosolyt dob feléd... szíved emlékszik, hevesen reagál, elfeledtetve józanságodat percnyi mámor bizserget... jól felkavar és visszahúzva az ajtót, kacagva magadra hagy Jeleneddel...
Makulátlannak hitt életed ekkor összekuszálódik... holott Gordiuszi volt addig is... mert nem tett mást, mint felnyitotta szemed és emlékeztetett mi az a boldogság...
Tétlenül körülnézel...
Hogyan tovább?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése